35 rész A vacsora

Hát beszálltunk a kocsiba. Persze Bill annyira udvarias volt, hogy ki is nyitotta nekem a kocsit. Úgy láttam, mintha kicsit izgult volna. Jó bevallom én is izgultam egy kicsit, de rajta látszott is. Nagyon aranyos. Cuki. :D  Kérdeztem is Billt hova megyünk, de nem mondta meg. Csak azt mondta mikor elhívott, hogy vacsorázunk, majd lesz egy séta. Hát a séta gondolom a parkban lesz. De a vacsi? Ahogy eddig Billt megismertem, gondolom egy kicsit nyugis
helyen fogunk vacsorázni. És ez jó. Vágytam már egy kis nyugira. Az utón
 nem sokat beszéltünk. Hagytam hagy figyelje az utat. Mivel nem beszéltünk
 elkezdtem tanulmányozni a vezetési stílusát.  Elég férfiasan vezet. Jól is áll
neki. A sebességet is betartja, de van amikor egy kicsit túllépi, de ki nem?!
 

Fél óra autókázás után megérkeztünk. Azt egyből leszögeztem, hogy a város
végén voltunk. Bill megint elém sietett,  majd segített kiszállni. Gyorsan
 lezárta a kocsit, majd mellém jött.

Szabad? - Bill

Nyújtotta Bill a karját.

Persze.

Majd belekaroltam és úgy mentünk egy kis étterem féleség fele. Hát elég furán nézett ki. Nem voltak valami sokan. Mármint kívülről ezt látni. De mikor Billbeengedet elakadt a lélegzetem. A hely meseszép volt. Olyan régies de egyben modern is volt. És hát elég sokan is voltak itt. Az étterem olyan átlagos, de ugyanakkor elegáns is. Mindkét félről láttunk embereket. Valaki ki volt öltözve, valaki nem. 

Tetszik? – Bill
Igen. Gyönyörű. 
Szerintem is. – Bill ( De ki tudja, hogy az étteremre vagy a lányra gondolt?!)
Gyere menjünk. – Bill
Oké.
Majd jött egy pincér és a helyünkre kísért. Mint kiderült egy kétszemélyes
asztal volt. Legalább egy kicsit eldugott helyen van. És reméljük senki sem
fog minket megzavarni.

Látom nagyon elakadtál. – Bill
Hát igen. Ez a hely meseszép. Hogy találtál rá?
Hát tudod anyu egyik barátnője egyszer elhozta ide anyut. Régebben mesélte.
 Aztán tudod elmeséltem neki ezt a kis fogadást és mondtam, hogy valamelyik
nap bepótoljuk. És hát pont kérdezte, hogy hova megyünk?! Mire én
megmondtam és akkor eszébe jutott ez a hely. Az interneten rá is kerestem.
És hát itt a mese vége. – Bill
Hát megérte. Nagyon szép hely és nyugis.
Ez kell nekem a sok felhajtás után. Egy kis pihi. – Bill
Na az nekem is kéne. egy jó kis kiadós alvás.
Álmos vagy? – Bill
Tudod nem alszok valami jól  mostanában.
Miért? – Bill
Hát lehet, hogy hülyének fogsz tartani, de ilyen már volt máskor is.
És történt valami? – Bill
Igen. És megéreztem. Ugyan így kezdődött.
Szerintem ez nem hülyeség. – Bill
De ez az érzés utoljára nem is tudom mikor volt. Mikor apa szülei meghaltak. 
Részvétem. – Bill
Kösz. De remélem ezúttal nem valami szörnyűség  fog történni.
Biztos, hogy nem. – Bill
De hagyjuk a témát. Ma este jól akarom érezni  magam.
Oké. Akkor válasszunk mit együnk. – Bill
Remek. Éhen halok.

Erre Bill csak egy kis kacajjal válaszolt. Majd belemerült az étlap nézésébe.

Olyan aranyos. Ahogy nevet.  A nevetése irtó aranyos és szívből jövő. Még
 sosem hallottam embert így nevetni. És ezzel az én arcomra is mosolyt csalt.
És azok a meleg barna szemek?! Hát az biztos, hogy a nézésével leveszi a
 lányokat a lábáról.

,,Na jó. Nem tudom mit csinálsz velem Bill Kaulitz de hagyd abba.”

Inkább a gondolataimat az étlap felé fordítottam. Gyorsan átnéztem mi volt
majd gyorsan kis is választottam. egy idő múlva Bill megszólalt.

Választottál? – Bill
Aha. 

Pincér?! – Intet Bill a pincér fele aki már jött is.
Jó estét. Mit adhatok? – pincér

Bill rám nézett így jelezve, hogy mondja mit kérek. Gyorsan elmondtam, majd
 Bill is. Néztem ahogy magyaráz a pincérnek. Erre a gondolatra még nagyobb
mosoly ült ki az arcomra. Hát nem aranyos?!