96 rész Emlékek

Mindenki aludt, és még a fél út hátra volt. Így úgy döntöttem, hogy zenét hallgatok. Egész régen hallgattam zenét, és már el is felejtettem, hogy milyen zenék vannak az mp4-en. És egész jók. Még Tokio Hotel is. :) Miközben hallgattam a zenét, előjöttek az emlékek. Eszembe jutottak a gyerekkori emlékek, az első buli, az első csók, az első barátom, ahogy megismerkedtem, a mai legjobb barátnőimmel, akikkel egy sikeres bandában játszok. És a legjobb emlék, az az, hogy megismerhettem egy remek bandát, akik most már a barátaink, illetve a párjaink. Több, mint egy évvel ezelőtt, álmomban sem gondoltam volna, hogy az életünk így meg fog változni. De tudjátok mit?! Én élvezem ezt az életet.  Nem sokszor voltam még ilyen boldog, és harcolni fogok, hogy az is maradjak. hisz, azért van az élet, hogy élvezzük nem?!

De sajnos a gondolatmenetemet megzavarta a gyomrom. Mondjuk érhető, hisz nem is ettem még ma semmit. Így óvatosan kimásztam Bill mellől, és elindultam hátra fele, hogy szerezzek egy szendvicset. Hamarosan egy stuardes jött velem szembe.

Bocsánat, de kaphatnék egy kis segítséget? 
Hát persze. És kérlek, szólíts Kate-nek, és ha nem gond akkor magázódjunk. – Kate
Oké, köszi. Nos kicsit éhes vagyok, és szeretném megkérdezni, hogy hol kaphatnék valami ennivalót? 
Gyere velem, és mindjárt kerítünk valamit. – Kate
Köszi szépen. 

Kicsit hátrébb mentünk, és ott Kate szólt egy szakácsnak mondható emberkének, hogy csináljon nekem egy szendvicset.  Kate utána visszajött hozzám, és utána vártuk a szakácsemberkét. Aki pár perc múlva egy óriási szendviccsel tért vissza.

Jézusom ezt nem tudom mind megenni. 
Semmi gond. Lehet, hogy majd a barátaid is felébrednek, vagy már felkeltek és éhesek ők is. Én nem aggódom. - Kate
Meglehet. Köszönöm szépen. 
Igazán nincs mit. Jó étvágyat. – kate
Köszi szépen. 

És visszaballagtam a szendvicsel, vagyis inkább szendvicsekkel, mivel elvágták kisebb darabokra.  Mire visszaértem, már a társaság egy része fent volt. És mikor megláttam a szendvicseket a kezemben, azt a csillogó szemeket ha látnátok.

Jó delet. Ebédet? 
Hali. – jött a csoportos köszönés. És igen, kérünk szépen.
Tessék. 

Oda nyújtottam a nagy tányért, és mindenki levett magának egy darabot, és az egész társaság a figyelmét az ebédnek szentelte. Én óvatosan visszamásztam Bill mellé, majd én is neki láttam enni. A szendvics nagyin finom volt. A megszokottól ugyan eltérő, de nagyon finom. Meg kell majd kérnek Kate-et, hogy kérje meg a szakácsot, hogy csinálta a szendvicset. És mire végeztem, az én kis álomszuszékom is felkelt.

Nekem is jut egy szendvics? – Bill
Még ki sem nyitja a szemét, de már enni akar. Mint egy gyerek.
Igen, egy nagy gyerek, aki nagyon éhes. – Bill
Tessék, egyél. 
Köszi kicsim. – Bill
Nincs mit. 

Hagytam enni Billt. Nem akartam zavarni, így csak néztem, ahogy eszik. Kis aranyos. És^ahogy minden falatot gondosan megrág. Mikor végzet, én még mindig őt néztem.

Van valami rajtam, hogy így bámulsz? – Bill
Nem nincs. 
Akkor miért bámultál? – Bill
Nétem, hogy milyen aranyosan eszel. 
Aranyosan enni? Olyat is lehet? – Bill
Ne szekállj. 
Bocsánat. – Bill
Nem gond.