64 rész A boldogság gyorsan jön, gyorsan megy

A szememet ki sem mertem nyitni, olyan izgatott voltam. Hiszen nem is erre számítottam, tudtam, hogy egyszer meg fog történni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar.

De eszméletlen jó volt, ahogy csókol ah….

-Miért nem  nyitod ki a szemed? – hallottam halk suttogását közvetlenül a fülem mellett. Na erre még jobban bevörösödtem.
- Őő nem tudom….
- Nézz rám kérlek.

Kinyitottam a szemem, majd a fejemet felemeltem, és mélyen belenéztem barna szemeibe.

-Nem tudom, hogy ki vagy, mert még nem ismerlek teljesen, de magamat annyira azért ismerem, hogy tudjam téged  nem szabad elengednem. Nem tudom, mit hoz a jövő, hiszen nem tervezek előre, de ugye nem utasítasz vissza?
- Nem Tom. Megpróbálhatjuk együtt, de egyenlőre nem szóljunk senkinek, meg ne nagyon mutatkozzunk együtt. Majd ha hazamentünk, akkor szerintem elmondhatjuk David-nek, és  majd onnan meglátjuk.
- Rendben. Na gyere, menjünk haza.

Majd felálltunk, Tom megfogta a kezem, és elindultunk haza, de közben nem nagyon beszélgettünk. Élveztük a pillanatot, hogy kettesben lehetünk, hogy felszabadultak vagyunk, és nem zavar minket senki és semmi.

Mire hazaértünk, már besötétedet, és láttuk, hogy égnek bent a lámpák.

-Nem úgy volt, hogy bulizni mennek?
- De. Majd mindjárt kiderítjük, hogy mi a helyzet.

Bementünk, majd a nappali felé vettük az irányt.

-Na végre, hogy előkerültetek. A telefont luxus felvenni? Meg se fordult a fejetekben, hogy valami baj és történhet, és nem tudunk értesíteni titeket?
- Állj le Bill. Sajnáljuk, hogy nem vittük telefont, de ne kiabálj, inkább mond el mi történt.
- David keresett téged Kim, nagyon fontos, azt mondta, ha visszaérsz, azonnal hívd fel.
- Megyek.

Majd felrohantam a lépcsőn, és hívtam is Davidot.

- Szia Kim.
- Szia. Bill mondta, hogy sürgős mondanivalód akadt.
- Igen.
- Hallgatlak.
- Nem olyan könnyű az. Szóval történt valami.
- Mi? Ugye semmi bajod? Vagy Natalie sérült meg?
- Nem, nem mi jól vagyunk.
- Akkor mi történt David?
- Hát…
- Nyögd már ki.
- Anya szívrohamot kapott….
- Nem az nem lehet, az nem lehet, csak tréfálsz ugye? Mond, hogy tréfálsz! Gyerünk!
- Sajnos nem tehetem.
- De ugye…ugye nem..?
- Nem halt, meg, egyenlőre stabil az állapota, de folyamatos megfigyelés alatt tartják.
- Azonnal oda megyek. Melyik kórházban van?
- Itt Berlinben.
- Kérlek foglaltas nekem egy helyet a legközelebbi járatra. Kérlek…. és itt nem bírtam kitört belőlem a zokogás.
- Kim, kérlek nyugodj meg, nem lesz semmi baj.
- De nem tudok…miért…miért pont ő…?
- Ne aggódj, itt biztonságban van. Nyugodj meg szépen, mosd meg az arcod, pakolj össze, és szólj a többieknek is. A gép várni fog titeket, és ide is hozz titeket Berlnbe.
- Köszönöm….köszönöm…
- Nemsokára találkozunk.

Nem is tettem máshogy, azonnal pakolni kezdtem, mindent bedobáltam a böröndbe, majd közben hívtam egy taxit.

- Gyerünk Bill ki vele mi történt? Biztos tudsz róla. És a többiek hl vannak?
- Éppen hazafele mennek.
- Hogy micsoda?
- Jól hallottad.
- Hova mentek?
- Haza, Berlinbe.
- Miért? Gyerünk Bill, nyögd már ki.
- Doris néninek szívrohama volt.
- Micsoda? És jól van, ugye nem halt meg?
- Nem, jelenleg az állapota stabil, de még nem tudunk semmit.
- Jézusom Kim!
I- gen, jobb lesz ha megnézzük mi van vele, nehogy valami hülyeséget csináljon.

Gyorsan felszaladtak hozzám, s bekopogtak, de én nem is hallottam semmit, csak pakoltam és sírtam hangtalanul.

Majd már csak azt láttam, hogy Tom és Bill jöttek be hozzám, és aztán mindketten megöleltek, és én még jobban elkezdtem sírni.

- Jól van kicsilány, nyugodj meg nem lesz semmi baj.
Gyere, már vár minket a taxi és a gép.

Én csak bólintottam, majd Bill megfogta a cuccom és elindult lefele, Tom meg átölelt, és úgy mentünk le.