70 rész Igen, szeretném

Nem tudom, mikor tértem magamhoz, de azt ki tudtam venni, hogy már este van, mert kint már be volt sötétedve. Aztán mikor a másik oldalra fordultam, egy nővér jött be pont.

- Jó napot. Hogy van?
- Hát, nem valami jól.
- Hívjam az doktort?
- Köszönöm nem kell, csak egyedül szeretnék lenni.
- Értem. És a barátai? Nagyon aggódnak magáért.
- Remek.
- Most megyek, pihenjen egy kicsit. Hozhatok valamit?
- Köszönöm, nem kérek semmit.
- Rendben. Ha mégis, akkor az ágya mellet van egy zöld gomb. Ha azt megnyomja, egy nővér be fog jönni.
- Értem. Köszönöm.

Aztán, mikor kiment, oldalra fordultam, és próbáltam emlékezni, hogy hogyan is kerültem ide. Szinte majdnem mindenre emlékszem, de a legszörnyűbb, ahogy Doris nénit láttam.
A könnyem akaratlanul is, de megeredtek, így egyedül, és halkan sírdogáltam. Aztán hallottam, hogy valaki kinyitotta az ajtót, így gyorsan letöröltem a könnyeim, és megnéztem, ki is a látogatom.

- Kim! Alszol?
- Nem.
- Hogy vagy?
- Ramatyul. Bár gondolom látszik is.
- Csak egy kicsit.
- David és a többiek merre vannak?
- David anyával elmentek, intézik a temetést, Bill meg Tom pedig lent vannak a büfében. Tom egy kicsit kivan. Nagyon aggódik érted.
- Majd, mond meg neki, hogy nem kell aggódnia miattam. Jól vagyok csak kimerült.
- Értem, akkor nem is zavarlak.
- Köszi. Ja és Sarah? Mond meg a többieknek, hogy egy ideig ne jöjjenek be, most nincs kedvem látogtókat fogadni.
- Megértem. Majd átadom.
- Köszi.
- Akkor megyek is. Ha nem gond, akkor majd holnap reggel benézek.
- Rendben. Jóéjt.
- Jóéjt Kim.

Majd már fordultam is vissza oldalra, lehunytam a szemem, és felidéztem pár közös eseményt Doris nénivel.

Közben Sarah lement a többiekhez a büfébe.

- Na, felébredt már?
- Igen, de..
- Akkor felmegyek hozzá.
- Tom, várj egy percet. Most nem nagyon akar látogatókat fogadni. Szeretne egy kicsit egyedül lenni. De üzeni, hogy nincs semmi baj.
- De látni akarom a saját szememmel.
- Na aggódj, itt vigyáznak rá. Holnap pedig reggel majd bejövünk hozzá.
- Hát, ha ez a kívánsága.
- Hát, akkor menjünk haza és pihenjünk. Elég hosszú nap volt.
- Rendben.

Majd kint a kocsinál elköszöntek egymástól, Bill és Sarah Davidékhoz mentem, Tom meg egyenesen haza.
Miután hazaért, vett egy gyors zuhanyt, majd bedőlt az ágyba, és csak a plafont bámulta. Egy ideig elvolt ezzel, aztán kipattant az ágyból, magára húzott egy farmert és egy pólót, majd felkapta a kulcsait és meg sem állt a kórházig. Ott gyorsan felszaladt az emeletre, egyenesen hozzám.

Eközben én, nem igazán tudtam aludni, nem bírtam. Csak bambultam minden fele. Aztán hallottam, hogy valaki benyit hozzám, gondoltam biztos az ügyeletes, de nem ő volt. Tom volt az. Szólni nem is nagyon tudtam, csak ránéztem, aztán meg visszafordultam oldalra.
Pár másodperc múlva meg éreztem, hogy befeküdt mellém. Aztán nem bírtam tovább, megfordultam, és szorosan hozzá bújva, halkan sírni kezdtem.

- Annyira sajnálom…
- Megígérte Tom, megígérte…
- Tudom, tudom. Sírj csak nyugodtan.

És én teljesítettem is a kérést. Csak sírtam, és sírtam, aztán fél óra múlva abbahagytam, elfogytak a könnyeim.

- Tom?
- Hm?
- Itt maradsz velem éjszakára?
- Persze, ha szeretnéd.
- Igen, szeretném.
- Rendben. De akkor kérlek próbálj meg aludni.
- Hát, megpróbálok.
- Jóéjt Kim.
- Jóéj Tom.

Majd Tom jobban magához húzott, és a karomat simogatta, aminek hatására lassan el is aludtam.