73 részMindenkinek mosolyt csal az arcára

Az elmúlt napok, gyorsan teltek el, szinte alig emlékszem valamire.

A hétvége nagyon gyorsan el is telt, és már a temetésen is találtuk magunkat. A temetés a szokásos módon zajlott, és ahogy már megszokhattuk, én most is sírtam. A legvégén már szinte rázkódtam, állítólag kaptam is egy nyugtatott, amire én nem emlékszem, de nem is akarok.
Másnap pedig várt minket Doris néni ügyvédje, aki felolvasta a végrendeletet. Felsorolta, hogy mi az, amit David örökölt, majd azután az én nevem is meg lett említve, hogy Doris néni 10 milliót hagyott rám, és egy levelet is, amit még a kórházban írt meg, derült ki így utólag.
Aztán a következő napokban a többiek próbáltak felvidítani, ami sajnos nem sikerült, és egész álló nap a szobában voltam, egyedül.

És most is itt vagyok….egyedül.
Reggel kimentem az erkélyre, és láttam, hogy Bill és Sarah elmentek, majd Tom is visszajött a házba. És azóta nem is láttam.

Délután aludtam egy kicsit, és álomban a jövőt láttam, azt hiszem. Mindenkit, és mindent elvesztettem. Az álomból sírva ébredtem fel, majd egyből a fürdőbe mentem, ahol beálltam a meleg zuhany alá.
Itt elhatároztam, hogy nem akarom átéli azt, amit álmomban láttam, így kényelmesen lezuhanyoztam, majd aztán kimentem és kinyitottam az ablakot a szobában, addig gyorsan felöltöztem majd mentem és beszárítottam a hajam.
Aztán pedig rendet csináltam, majd becsuktam az ablakot, magamhoz vettem egy pulcsit, majd elindultam megkeresni Tom szobáját, és megnézni, hogy ott van-e.
Miután megtaláltam, bekopogtam és vártam, jön-e válasz.

- Gyere.
- Szia Tom.
- Szia Kim, Baj van?
- Nem, nincs semmi, csak gondoltam megkérdezem, nincs-e kedved elmenni egy kicsit sétálni?
- De, szívesen.
- Remek. Akkor én addig lemegyek, és eszek valamit.
- Oké. 10 perc és lent leszek.
- Várlak.

Majd kimentem a szobából, és egyenesen a konyhába mentem. Mivel nem találtam ott senkit, ezért gyorsan csináltam magamnak egy szendvicset, majd elkezdtem enni, közben pedig elpakoltam magam után, majd öntöttem magamnak egy pohár vizet.
Mire megettem a szendvicset, addigra pont Tom is leért.

- Kész vagy?
- Aha, felőlem mehetünk.
- Oké. És merre menjünk?
- Mondjuk a parkba?
- Akkor balra megyünk.

Majd Tom bezárta a lakást, én addig kimentem a kapu elé és ott vártam meg. Aztán végre elindultunk, de csendben tettük meg az első pár lépést.

- És tudod már mihez kezdesz a pénzzel?
- Hát, még nem nagyon gondolkodtam rajta, de biztosan utalok egy bizonyos összeget az árvaháznak, ahol egy pár hónapig voltam anno. A szívemhez nőtt, még ha nem is akartam ott lenni.
- És el szoktál látogatni oda?
- Ha van időm, akkor midig beugrok egy kicsit játszani a gyerekekkel. Olyankor néha én is ugy érzem magam, mintha gyerek lennék. Jó kis arcok vannak ott, és van pár lányka is, akik odáig vannak értetek.
- Igen? Hát, ha lesz időnk, meggyőzőm a többieket, menjünk el oda.
- Rendben. Majd szólj, és megyek veletek.
- Meglesz.

Aztán megint közénk állt a csend, de már nem volt olyan nyomasztó, mint az előbb. Most olyan kellemes csönd volt

Hamarosan el is értük a parkot, majd ott leültünk egy padra, és mindenféléről beszélgettünk, és most nevettem először szívből a történtek óta. Hát igen, Tom már csak ilyen, mindenkinek mosolyt csal az arcára. :)