- Ne merészeld!
- Meggondolandó!
- Szóba se llok veled! Mehetsz haza!
- Én itthon vagyok. 
- Igen?
- Igen. Imádom mikor azt játszód, hogy mérges vagy rám. Olyan szexi.
- Tom, Tom, Tom...most nem hatsz meg egykönnyen. 
- Oh, dehogynem! Mindjárt meg is mutatom, hogyan. 

És meg is mutatta. És nem is jutottunk el a hálóig. A nappaliig jutottunk egészen pontosan a szönyegen lettünk egymásié. Isteni volt. Tom tudta mi a dolga. 

Egyikünk sem szólalt meg, csak néztük egymást és mosolyogrunk. Majd Tom gyomra hangosan korgott. Egyszerre nevettünk fel.

- Csak nem éhes vagy?
- De. Rád vagyok éhes.
- Később is lehetsz rám. Ott az egész éjszaka.
- Alig várom.
- Valahogy sejtettem. De gyere, együnk.

Majd felvéve Tom ingét, kimentem és megmelegítettem magunknak a késői vacsoránkat. Miután megettük, felmentünk a hálóba befészkeltük magunkat az ágyba és beszélgettünk. 

Másnap reggel Tom ébresztett egy finom reggelivel, majd úgy döntöttünk, ma bemegyünk a városba és szétnézünk. Gyorsan elkészültünk, majd útnak is indultunk. A gyaloglás mellett döntöttünk, így Tom megfogta a kezemet és útnak indultunk. Miközben mentünk, észrevettem, hogy a lányok elismerően bámulják meg Tomot, és jóleső érzés töltött el, hogy Tom az enyém. 

Egy körül beértünk a városba és elindultunk szétnézni. Volt minden ami kellett, ruhk, cipők, táskák, éttermek, kávézok, bárok. Be is ültünk egy kávéra, majd mentünk is tovább. Néhány boltba be is tértünk, ahonnan mindketten szereztünk magunknak egy-egy darabot. Később beültünk ebédelni, amira Tom hívott meg. Míg vártunk, addig Bill hívott.

- Szia Bill. Miújság?
- Szia. Semmi, megvagyunk. Azon tünödtünk, mit csinálsz ma?
- Hát Tommal vagyok, de még nem terveztünk semmit. Mire gondoltál?
- Átjöhetnétek. Kártyznnk, vacsi, iszogats, ilyesmi. Benne vagytok?
- Én igen, de megkérdezem Tomot.
- Oké.
- Bill kérdezi tugrunk-e ma? Vacsi pia minden ami kell.
- Benne vagyok.
- Bill, ott leszünk. Remek, Hétre gyertek. Csáó.
- Csáó.
- Hm, Kaulitz féle nap. Tetszik.
- Látom, akkor tudod miról van szó.
- Persze mi találtuk ki, mikor még kicsik voltunk.
- Képzelem, milyen napok lehettek.
- Hát mondjuk úgy eseménydúsak.
- Na azt elhiszem.
- És azt is elhiszed, hogy Bill akkoriban igencsak szerette a lányok társaságát?
- Hát nézném ki belőle. Az egyetemen olyan visszafogott volt.
- Igen. Nagyon komolyan vette az egyetemet. 
- Jól tette. Hiszen mára saját cége van. Nem sokan mondhatják el ezt magukról. 
- Jól érzem, hogy csalódott vagy?
- Egy kicsit. Tudod, mikor eldöntöttem mivel szeretnék foglalkozni, akkor már tudtam, hogy saját céget szeretnék, vagy boltot, mindegy. A szüleim mindenben támogattak, már meg is volt hozzá a pénz, a hely, minden, mikor a rendőrök hívtak fel, hogy a szüleimnek balesetük volt. Nem élték túl. És akkor úgy mindent megszervezni, a temetést, meghívók, satöbbi. És még az is kiderült, hogy apámnak igen nagy tarózása van. Így úgy döntöttem eladom a szüleim házát és visszafizetem az adósságot. Amit a cégre szántunk, az minden elment, így sajnos nem nyithattam meg a boltot.
- Sajnálom, Nem lehetett könnyű.
- Nem, de ott voltak Billék és mindenben támogattak. Nekik köszönhetem, hogy talpra álltam. Mára meg jól menő munkám van, tele vagyok veőkkel és még egy cuki barátom is van. Úgyhogy így tökéletes minden.