Reggel Tom vitt el dolgozni. Nagyon jó volt. És az a legjobb, hogy hamarosan megint láthatom. 

Délelőtt barátnőmnek tettem beszámolott aki csak huu meg háázni tudott. Végre mindketten boldogok voltunk. De sajnos minden jónak egyszer vége van.

Délután levelem jött. Ismeretlentől. Kibontottam és a közös éjszakánk képei voltak benne. Keserűség, félelem és düh öntött el egyszerre. De nem maradt sok időm keseredni, hiszem Tom mindjárt itt van. Így kicsit rendbe hoztam a külsőm és egy mosolyt erőltetve indultam el.

Tom már várt rám, és mikor meglátott elindult felém. Ez mosolyt csalt az arcomra, bármilyen rosszul is érzem magam miatta.

- Szia.
- Szia.

Megcsókolt. Kihasználtam. Rövid csókunk elég hosszúra sikerült.

-Hűha. Ezentúl minden nap érted jövök.
- Szavadón foglak.
- Rendben. Mit szólnál egy korai vacsorához?
- Benne vagyok.
- Sétálunk? Nincs messze.
- Persze.

Megfogta a kezem. Összekulcsultuk újjainkat és elindultunk. Kiélveztem minden pillanatott amit együtt lehetünk.

Később hazahozott majd elváltunk. Holnap viszontlátjuk egymást. Bementem, felkapcsoltam a lámpát és ott volt. David.

- Hello kislány. Jó volt a vacsora?
- Mit akar? És hogy jutott be? Takarodjon innen.
- Na. Azt hittem szívesen látott vendég vagyok.
- Hívom a rendőrséget.
- Nemhiszem. Fiúk. 

Elszaladtam, de nem jutottam messzire. 

 - Engedjen el.
-  Pofa be!!!  Na így már jobb. 
- Hagyjon kérem kérem.
- Nemsokára vége van. 
- Hogy?
- Tom barátod hamarosan itt lesz és elbeszélgetünk vele te meg én. 

Rémülett fogott el.

- Ne félj nem fog fájni.
- Kérem ne, kérem!
- Ne aggódj nem ölöm meg. Csak szenvedni fog.
- Kérem.
- Ezaz. Könyörögj csak. Imádom nézni.
- Szemétláda. 
- Vigyázz a szadra, mert lehet, hogy mégis használnom kell ezt a kis fegyvert.

Csengettek.

- Kezdődik. Gyerünk engedjétek be.

Nyílt az ajtó. Hallottam a hangját. Engem keresett. 

- Sharon! 
- Gyerünk válaszolj.
- Itt vagyok.

Bejött. Aggódás, rémület és meglepetség volt az arcán.

- David?!
- Hello Tom. Gyere ülj le.
- Mi folyik itt?
- Ülj le.

Leült. Rám nézett de én nem bírtam rá, így elfordítottam a tekintetem.

- Tessék.
- Miez?
- Csak pár kép.

Megnézte. Az arcomon folytak a könnyek. Nem hittem el, hogy ez történik.

Elhajította a képeket. Dühős volt.

- Bizony barátom.  A kis barátnőd átvert.
- Mond, hogy nem igaz. Mond! Mond! 
- Ne.. nem tehetem.
- Milyen szomorú.
- Te csak fogd be!
- Nyugalom. Én csak neked segítek haver.
- Nem vagy a haverom. Sharon kérlek. Ne csináld ezt velem. 
- Sajnálom, de..de kényszerített.
- Akkor mentél volna rendőrségre hozzám vagy bárhova!
- Kérlek....kérlek.
- Hadj.
- Nana, fiatalok. Még nem végeztünk. Ez a kis hölgy a tulajdonom. Van egy ajánlatom. Te Tom drága barátom szépen kiváltod a barátnődet, de ha nem, hát akkor velem marad. 
- Mi?! Nem.
- kuss! A döntés rajta áll.

- Tom elfordult. Nem nézett rám.

- Ég veletek. Nem kell nekem

És elment. Örökre.

- Kár. Nem kellettél. És tovább nekem se. Intézzétek el.
- Ne kérem hadjanak.

Pofán vágtak. Egyszer. Kétszer. Fájt. Fájt mindenem. Alig éltem.

- Gyerünk. 20 másodperc múlva robban a ház. Tűnjünk el!

Itthagytak. Félholtan. Meg akartam mozdulni, de nem ment. Nem volt erőm. Messziről hallottam a pittyegést. Már csak másodperceim vannak.Tomra gondoltam. Szeretlek Tom!

És ekkor robbant minden! És elsötétült minden.