Első találkozás

Minden ember életében vannak fontos pillanatok, mindenkinek más-más. Van akinek az első szerelem, az első fiúja, az első gyermeke, vagy az első osztály, éppen az első ötöse, vagy még sorolhatnám a végtelenségig.
De számomra igazán fontos, amire örökre emlékezni fogok, az az első találkozás. Most leíróm nektek az életem röviden, és talán megéritek, számomra miért az első találkozás a legfontosabb.

A szüleim még kicsi koromba meghaltak, talán két éves lehettem. Így a nagymamán nevelt fel. Nem éltünk valami fényesen, de mindenem megvolt, amire csak szükségem volt, a nagymamám gondoskodott róla. Ennek ellenére voltak az életemben szebbnél szebb pillanatok, de olykor-olykor rossz napok.
És így lett, hogy életem legrosszabb napjából lett életem legszebb napja.

Az egész egy szokásos nappal kezdődött. Éppen a Gimi utolsó napja volt. Végre vége volt, sikeresen leérettségiztem, de sajnos nem tudtam élvezni, mert egyből mennem is kellett dolgozni. A nagymamám hiába mondta, hogy várjak még ezzel. Megszólalt bennem a lelkiismeret, hogy ő tartott el évekig, ő nevelt fel, akkor most én segítem ki őt.
Éppen a munkaidőm felénél voltam, mikor telefont kaptam, hogy a nagymamám rosszul lett és kórházba vitték. Csapot-papot otthagyva rohantam a kórházba, ahol biztosítottak arról, hogy életben van a nagyanyám, de így is beszélnem kellett a Doktor Úrral, aki nem szolgált jó hírekkel.

-Kérem Kimberly kisasszony, vigyázzon a nagyanyjára, mert ha még egy szívrohamot kap, mert túlhajszolja magát, a következőt már nem biztos, hogy túléli.
- Úgy érti meg fog halni?
- Igen. elég gyenge már a szíve. Abba kell hagynia a munkát, és most sok-sok pihenésre van szüksége.
- Értem. És mikor vihetném haza?
- Egyenlőre ma és holnap még bent tartjuk megfigyelésre, és ha nem lesz semmi komplikáció, akkor holnap után haza mehet.
- Köszönöm Doktor Úr.
- És maga hogy van? Fáradtnak látszik?
- Őszintén az is vagyok.
- Menjen haza és pihenjen. A nagyanyja jó kezekben van. Hívjak magának egy taxit?
- Köszönöm, de inkább sétálnék. Jót fog tenni a friss levegő.
- Rendben.
- Mindent köszönök. Kérem, ha történne valami, a mobilomon bármikor elérhet.
- Telefonálni fogok, megígérem. További szép estét.
- Köszönöm, magának is.

Majd a kórházat elhagyva gyalog indultam haza. Rémes idő volt odakint, annak ellenére, hogy nyár van. Éppen félúton voltam, mikor valaki nekem jött a sötétben, és pont a pocsolyába estem bele. Az illető bárki is volt, tovább ment.

-Hé, minden rendben? Jól van? – szólalt meg mögöttem valaki. Természetesen azonnal segített talpra állni.

És ekkor eltört nálam a mécses, hangosan sírni kezdtem.

-Kérem ne sírjon. Fáj valamije?
- Nem, nincs semmi bajom – höpögtem, csak…csak.. – de nem bírtam befejezni, mert egyre erősebben sírtam.

A számomra idegen férfi egy padhoz kísért, ahova leültetett, majd a vállán sírtam ki magam. 10 perc múlva már semmi bajom nem volt, csak a könnyem folytak.

-Jobb már?
- Igen, köszönöm. Nem is tartom fel tovább, most már minden rendben lesz.
- Nem tart fel kedves, van időm. És nem is engedem el így. Tiszta víz a ruhája, kérem jöjjön fel hozzám, ott megszárítkozhat és aztán haza is viszem.
- De hát nem is ismerem magát.
- Ne aggódjon, nem fogom bántani.
- Ha nem tart tolakodónak, akkor elfogadom az ajánlatát. Kezdek fázni.
- Jöjjön egy sarokra van a házam.

Majd felállva elindultunk a számomra ismeretlen férfi lakása felé. Mivel elég sötét volt, így nem láttam az arcát, sőt semmit sem. De hát valahogy most nem is izgatott. Pocsék volt a hangulatom, és jómagam is úgy nézhettem ki. Nem is mertem volna tükörbe nézni.
Miután odaértünk, a fénybe néztem, és a szemem is kitágult a meglepődéstől. A férfi aki elhozott magához, legfeljebb húsz éves lehetett, arca sima volt, szemei csillogtak a fényben.
Így elgondolva nem is mertem magamra nézni. Szörnyű látvány lehettem.
Beléptünk a lakásba, majd a cipőmet udvariasan levettem.

-Jöjjön, itt van a fürdő. Itt leveheti a vizes ruháit, és nyugodtan zuhanyozzon le. A szekrényben talál törülközött és egy köntöst is. Addig én készítek valami harapnivalót.
- Köszönöm.

Majd becsukta maga után az ajtót, én meg levetkőztem, és beálltam a zuhany alá.
Öt perc alatt végeztem is, majd megtörülköztem, majd a hajamat a törülközőbe csavartam. A fehér neműmet visszavettem, majd a köntös magamra vettem, és elindultam megkeresni a jóképű idegent.
A konyhában találtam rá.

-Végzet is?
- Igen.
- A ruhái?
- A fürdőben hagytam.
- Akkor kérem foglaljon helyet és ezt igya meg, jót fog tenni. Addig én berakom a ruháit a szárítóba.

Majd a kezembe nyomott egy nagy bögre kakaót. Leültem vele az asztalhoz, és kortyolgatva elkezdtem meginni.

-Hogy ízlik?
- Nagyon finom. Köszönök mindent, amit értem tett.
- Semmiség, ön is megette volna. De ha nem nagy titok elárulná a nevét.
- Ő, bocsánat. Kimberly Morgan.
- Nagyon szép neve van.
- Köszönöm. És önt, hogy hívják?
- Bill. Bill Kaulitz.
- Üdvözlöm.
- És ha nem tart tolakodónak, elárulná, hogy mi történt magával? Eléggé fáradtnak tűnik és nyúzottnak.
- Ha nem untatom vele.
- Nem untat kedves. Nos, hallgatom.
- A lényeg annyi, hogy ma fejeztem be a Gimit, majd dolgozni mentem, mikor a kórházból hívtak, hogy a nagyanyám rosszul lett. Szívrohamot kapott. És az orvos se közölt velem jó híreket. Ha még egy ilyen, akár bele is halhat. És még egyszer bocsánat, de mikor az a valaki fellökött, nem bírtam tovább, és kijött belőlem minden.
- Nem kell bocsánatot kérnie. Sajnálom ami a nagyanyjával történt.
- Köszönöm.
- Mondja, nem éhes?
- Köszönöm, de egy falat se megy le a torkomon.
- Egy kis levest sem enne?
- köszönöm, semmit nem kérek.
- Megértem. Megyek, megnézem hogy áll a ruhája.
- Rendben.

Majd míg Bill elment, addig én körbenéztem a konyhában, és onnan kitekintettem a nappaliba.

-A ruhája tíz perc múlva száraz.  Addig nem ülünk át a nappaliba?
- Rendben.

Majd átsétáltunk a nappaliban, és a két fotelban foglaltunk helyet.

-Még nem is mondtam, gratulálok a bizonyítványához.
- Köszönöm. Én meg a lakásához. Nagyon szép háza van.
- Köszönöm.
- És megtudhatom ön merre lakik?
- Innen úgy 10 saroknyira.
- Nem lenne helyes ilyen időben, és helyen egyedül mászkálnia.
- Tudom, nem is szokásom, de most jól esett a séta. Tudja az lenyugtat.
- Nos, akkor ha nem tart tolakodónak, akkor hazakísérem.
- Ellenkezőleg, megköszönném.
- Rendben. Akkor megyek a ruhájáért, és ha kész van indulhatunk is.

Elment a ruhámért, majd én a fürdőben magamra kaptam a ruhámat, ami még meleg volt.

-Kész van? Akkor indulhatunk is.

Majd beszálltunk az autóba, én meg mondtam a címet, majd elindultunk hozzám. Az egész nem volt több mint 15 perc.
Kiszálltunk, majd az ajtóig felkísért Bill.

-Bejön egy percre? Megkínálhatom valamivel?
- Egy pohár vizet elfogadok, köszönöm.

Kimentem a konyhába, majd töltöttem egy pohár vizet, majd kivittem Billnek.

-Köszönöm szépen. Nos nem is zavarom tovább.
- Köszönöm, amit ma értem tett. Ígérem egyszer meghálálom.
- Akkor elsőnek, ha nem tart udvariatlannak, akkor kérlek tegeződjünk. A második pedig, hogy ráérsz a hétvégén?
- Öhm, azt hiszen rá. Szabad tudnom miért?
- Mert akkor meghívnálak vacsorázni. Tetszel nekem, és meg szeretnélek ismerni. Remélem nem tartasz valami bunkónak, hogy kihasználom a helyzetet.
- Nem, dehogy! Nagyon szívesen elfogadom az ajánlatod.
- Ennek nagyon örülök. este hétre érted jöhetek?
- Igen.
- Akkor holnap találkozunk.
- Várlak.
- Álmodj szépeket Kim.
- Te is Bill.

Egy csókot nyomott az ajkamra, majd aztán ki is sétált az ajtón. Megvártam míg beszáll az autóba, majd integettem egyet és bezártam az ajtót.
Mosollyal az arcomon mentem lefeküdni, hogy holnap újra láthatom Billt.

A szombat esti randi remekül sikerült, és ezt követte még egy és még egy. Később szerelem alakult ki, majd pár évvel később házasság lett belőle. És boldogan éltek tovább, tudván, hogy megtalálták a szerelmet, az örök boldogságot.