Az első igazi szerelmem 16 évesen volt. Akkoriban nagy divat volt, hogy az emberek különböző oldalakon vannak fent, és ott ismerkednek. Hát, én is feltettem magam. Már egy ideje fent voltam, mikor egy nagyon helyes srác rám írt, hogy tetszek neki. Onnantól kezdve nagyon sokat beszélgettem vele, és néha fel is hívott, de akkor is órákat beszélgettünk. Kezdtem szerelmes lenni. Csak egy gond volt. Hogy túl messze laktunk egymástól. De azt mondta: "Hogy egy ilyen különleges lányért, bármire képes vagyok" 

És egy időre felköltözött az egyik barátjához, és onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltunk. Szinte minden nap együtt voltunk, és hamarosan össze is jöttünk. Abban az időszakban, szinte csak repültem. Az arcomra hatalmas mosoly ült, és semmi és senki nem tudta lehervasztani. Minden nap telefonált, és reggelente az ő szerelmes verseivel ébredtem, este az ő hangjára aludtam el.

 

De, mint minden jónak, egyszer vége szakad. Közeledett az iskola vége, ami azt jelentette, hogy mindenki teljesen más szakra megy. Én, és Ő is máshova adtuk be a jelentkezésünket. És mikor lezajlott az iskolai bál, meg minden egyéb, az útjaink elváltak. Amilyen gyorsan belépett az életembe, olyan gyorsan ki is lépett. 

Azóta több év is eltelt, és nem is hallottam róla semmit.

 

Azután szinte kerültem a szerelmet, de egy idő múlva nagyon is hiányzott. Ismét ismerkedni kezdtem. Szerencsémre, rám is talált, de amilyenjött olyan hamar el is hagyott. Itt mondtam azt, hogy soha többé nem akarok szerelmes lenni. 

 

Ez már lassan három éve volt. Azóta nem is randiztam senkivel. De időnkét nagyon hiányzott. Láttam, hogy az emberek milyen boldogok, hogy ha van kihez hazamenni. De így sem tudtam magamnak párt találni. 

 

*

 

Reggel épp mentem ki, hogy megnézzem a posta ládát. Egy nagy levél volt benne, és persze a reggeli újság. Befele ki is nyitottam a borítékot, amiben egy meghívó volt.

 

Kedves volt iskolatársam!

 

Szeretettel várunk a 10.-dik osztálytalálkozóra, amely 2014. június 21-én szombaton este hétkor kezdődik. Remélem szmíthatunk rád!

 

Nem tudtam, mit reagáljak, így egyből tárcsáztam is Kimit.

 

- Te is megkaptad a meghívott?

- Naná, most jött nemrég.

- Istenem mióta nem láttam a többieket.

- Hát, akkor pont itt lesz az ideje.

- Nem is tudom.

- Nana...Jönnöd kell. Lehet ott lesz Tom is. Felidézhetitek a régi szép időket.

- Épp ezaz.

- Mi?

- Nem tudom akarom-e?!

- Ezzel azt akarod mondani, hogy még mindig szereted?

- Ezt nem mondtam.

- De érzel valamit.

- Ezt se mondanám. Persze, nem közömbös, hiszen közös múltn van, meg minden, de..

- Hát akkor?! Iszunk, eszünk jól érezzük magunkat és másnap minden folytatodik úgy, ahogy eddig. Vagy az is lehet, hogy Tommal megint elkezdődik valami.

- Lehet, nem tudom.

- Nekem mndig jók a meérésem. De akkor hétvégén vásárólni megyünk. Kivétel nincs. Majd hívlak. Puszi.

 

És kinyomot. Bolond nőszemély. De azért imádom.

 

Márelőre féltem a hétvégétől. Ha Kim vásárólni megy, akkor addig nincs megállás, míg nincs meg a tökéletes ruha. Hosszú nap lesz. 

 

Így szombat reggel, kényelmes ruha és cipő felvétel után indultam el. Kim már az ajtóban állt.

 

- Majd én vezetek, te addig reggeliz meg.

- Vettem főnök. 

 

Átadtam a kormány, Ő pedig a rggelimet. Hmm, nyammi. Forró csoki és frissen sült croasson várt. Míg elértünk a plázához, addig me is ettem. 

 

- Na h akkor útra fel!

 

Nagy út volt. Az össze boltott bejártuk. Szó szerint az összesett. És nem viccelek. Ez a több órás vásárlás nem nekem való. Mondhatom életem legjobb perce volt, mikor leültünk és megrendeltük az ebédünket.

 

- Élvezd a pihi, mert utána cipőt fogok vadászni.

- Jesszus.

- Ne izgulj. Csak egy boltba megyünk be.

- Nekem az is elég.

- Ne légy ünneprontó. Légy jó kislány.

- Inkább fáradt kislány.

- Később még meg fogod köszönni.

- Jójó, de most hadj. Ott jön a finom ebédem. 

 

Olyan jól laktam mozdulni nem volt kedvem, de muszáj volt. Cipőt kellett vadásznunk. Szerencsére az hamar meglett, így végre mettünk haza.

 

- Köszi mindent. Holnap hívlak.

- Oké. Sziaa.

- Puszi.

 

Fáradtan dőltem be az ágyamba. El is aludtam délután. Csak késő este ébredtem fel.  Átöltőztem és vissza is dőltem.

 

A nagy esemény előtt még persze egy fodrász is be lett iktatva, majd ott voltam, hogy talpig felöltőzve, kisminkelve indultam el. Mikor odaértem, kulcsomat átadva indultam be a hatalmas épületbe. Kivűlról fények orítottak mindent. Bent pedig lufik hadserege várt. Bent megkaptam a kis kártyánat névvel ellátva, majd elindultam, hogy pár ismerős arcot találjak. És akkor pillantottam meg Őt. Éppen egy csoport férfival beszélgetett, mikor a tekintetünk találkozott. Elfordítottam a fejem, és az ellenkező irányba indultam el, elkerülve a találkozást.

 

- Sam! Sam!

- Kim, szia.

- Azta lenyügöző vagy.

- Köszönöm. De te se vagy semmi. Na de mesélj, kik vannak itt.

- Mindenki. Gyere a csajok alig várják, hogy lássanak.

 

Ölelkeztünk, majd a lányokkal leültünk, és megbeszéltük az elmúlt éveket. Persze mindenkivel számot cseréltünk, hogy ezenúl néha összejöjjünk egy-egy estére. Később jött a vacsora, majd mindenki elmondta, mi történt vele az elmúlt tíz évben, mivel foglalkozik, van-e családja, férje, felesége, gyermeke. 

 

- Szasztok. Tom vagyok, remélem senkinek sem kell bemutatkoznom. Nos, elvégeztem az egyetemet, és egy saját céget indítottam, a reklámiparban tevékenykedem. Családom még nincs, de ne aggódjatok, tervezem, sőt még egy kis csemete is szóba jöhet majd, de azt csak később, egy két évig csak magamnak akarom a feleségemet. Nos, köszönöm a szót.

 

Hm, most még kellemesebb letta hangja.

 

- Sam North. Te következel.

- Rendben. Nos, sziasztok. A nevemet már hallottátok. Ismerős is lehet, hiszen én vezetem a North könyvkiadót. Apámtól vettem át a véget és remélem egy napom ezt én is tovább adhatom. Jelenleg a szinglik táborát erősítem, de remélem nem maradok örökre vén lány. Azt hiszem ennyi lenne.

 

Jöttek még utána, egy párat végig is hallgattam, de kellett egy kis friss levegő.

 

- Szia Sam.

- Tom? Szia. Hát te?

- Bent kicsit meleg volt, meg hát beszélni is szerettem volna veled.

- Redben. Akkor menjünk be, igyunk valamit.

- Remek. Szabad?

- Hogyne.

 

Belekaroltam, majd együtt bementünk, rendeltünk, majd egy csöndes helyre elvonoltunk. Sokáig beszélgttünk. Sok mindent megtudtam róla. Volt egy komoly kapcsolata, készültek is az esküvőre, mikor rajtakapta, hogy megcsalják. Azóta nem is volt senkije.

 

- És te?

- Nekem is volt valakim, előtte fordultak komolyabbra a dolgok. Éppen költözni készültem hozzá, mikor rá nyitottam és alatta egy szőke cicababa volt. Lassan három éve nem is kerestem senkit. Tudod, néha tök jó egyedül lenni, néha meg csak egy szerető öelés hiányzik.

- Mint nekünk régen.

- Igen, mint régen. 

- Későre jár. Hazavigyelek?

- Köszönöm, de kocsival jöttem.

- Azért én követnélek, ha nem bánod. Késő van alig vannak az utcán.

- Rendben. Kint találkozunk.

 

Furcsa volt elgondolni, Tom szorosan mögöttem hajt a kocsival. Úgy fél óra múlva meg is érkeztünk.

 

- Köszönöm, hogy hazakisértél.

- Nagyon szívesen máskor is.

- Jól éreztem magam.

- Én is nagyon. Nem lenne kedved velem vacsorázni holnap? Semmi nagy flac csak kimennénk a parkba és ellennénk.

- Oké, nagyon szívesen.

 

És akkor megcsókolt. Istenem. Mintha ezer pillangó szállt volna fel a hasamba. Még közelebb húzodtam, és élveztem, hogy újra a karjaiba lehettem. Újra úgy volt mint régen, a bál után. Minden tökéletes volt.